Címke: RDacoustic

Új állóhangfalak az RDacoustic kínálatában – II. rész

Az RDacoustic új, belépő szintű hangfala Virtuoso névre hallgat, és külső megjelenését tekintve hagyományosnak mondható, hasáb alakú. Ám azért a fiúk ebbe is tettek egy kis csavart azzal, hogy nem egy, hanem két 12″-os mélynyomót építettek be, ráadásul a hangfalak oldalába, egymás fölé.

Új állóhangfalak az RDacoustic kínálatában

2017 januárja újdonságok bemutatásával kezdődik az RDacoustic esetében is. A cég megalkotta az Euphoria hangfalcsalád első tagját, mely igazi érdekességnek ígérkezik.

Új köntösben az Evoultion hangfalak

Már a novemberi Hi-Fi Show-n is látható volt az RDacoustic Evolution hangfala keményfa kivitelben is, amely rendelhető, akár Fostex, Lowther vagy Voxatív hangszóróval. Jelenleg tölgy, cseresznye, mogyoró és kőris választható, és az árak a beépített hangszóró függvényében változnak. Íme néhány kép kedvcsinálónak a tölgy változatról!

Képes beszámoló a 17. AV Trend és HI-FI Show-ról

Nagy élmény volt, fárasztó volt, de azt hiszem mindannyian élveztük a hangulatát, a nyüzsgését és pezsgését. Sok lelkes kollégával találkoztunk, akik hasonlóan érezték magukat, pedig némelyikük már igazán megszokhatta az ilyen rendezvények légkörét. Amikor az előkészítés során azon tanakodtunk, hogy hogyan rendezzük be azt a kis teret ami rendelkezésünkre állt én bizonytalan voltam abban, vajon… További részletek »