Bár már sokan unhatják, még egyszer ejtsünk szót az ezévi münchen-i kiállításról annak okán, hogy a magát csőgyártóként definiáló KR Audio Electronics-tól is kaptunk néhány képet. Mint minden gyártó a KR is igyekszik a piac igényeihez igazítani a kínálatát, és olyan csőtípusokat gyártásba venni, melyre kereslet mutatkozik. Így került fel a cég kínálatára a KT88 sugártetróda is, hiszen az ezzel a csőtípussal készített erősítőkre is nagyobb kereslet van a világpiacon. A KR Audio is gyárt olyan erősítőt, amelyben KT88 csöveket használ.
Ugyanakkor a cég gyártásban tart olyan elektroncsöveket – első sorban triódákat – is, melyek ugyancsak keresettek a high-end megszállotjai körében. Ilyen típusok a 2A3, 211, 842, 845 vagy az újra felfedezett 45, és természetesen a 300B különféle változatai. Utóbbiak világviszonylatban is a legjobbak között vannak számon tartva.
Ha már csőgyártó manufaktúráról van szó, akkor a kiállításon is egy egész standot szenteltek a reneszánszukat élő lámpások bemutatásának, íme.


Azoknak a cégeknek, melyek készülékeiben a KR csöveit használják, még saját márkanévvel, és logóval ellátott szériát is legyártanak, mint az az alábbi képen is jól látható.


Mellesleg a LampizatOr egyes modelljeinél is upgrade-nek minősül, ha KR csővel kéri a vásárló, így némi felár megfizetésével is jár, de a hangzás és nem utolsó sorban a tartósság miatt ez akár befektetésnek is tekinthető.
A csöves készülékek szerelmesei számára a csőcsere a fejlesztés, a hangzás tökéletesítésének egyik eszköze, mely együtt jár a kísérletezés örömével. Azt hiszem, hogy ami a félvezető párti hifisták számára felfoghatatlanul bosszantó haszontalanság, az a csőpártiak esetében egy izgalmas, és valljuk be kényszerű játék is, mivel a csövek élettartama – ha az optimális hangzásteljesítményről beszélünk – mindenképpen limitált.
Nos jó hír a KR Audio csövet vagy az ilyen csővel épített készüléket vásárlók számára az, hogy a cég termékeinek élettartama felülmúlja a legtöbb gyártóét, így ideális esetben csak egyszer kell megvásárolni azokat, azután gond nélkül bekerülhetnek a hagyatékba is, hacsak nem ragaszkodik tulajdonosuk ahhoz, hogy szeretett készülékeivel együtt temessék el.


Ezek a csövek nemcsak szépek, hanem igényes csomagolást is kapnak, és ne feledkezzünk meg az egy év garanciáról sem, melyet a gyártó vállal termékeire. Reméljük, hogy Kron asszony (a képen balra) és csapata folyamatosan előrukkol valami újjal, és nálunk is minél többen szereznek jó tapasztalatokat ezekkel az ipari remekekkel!