A Sam Wisniewski által alapított, amerikai székhelyű cég vérbeli kézműves high-end manufaktúra. Eredeti célja olyan univerzális hangszóró létrehozása volt, mely kompromisszumok nélküli hangzást biztosít minden zenei műfajon, hogy a tulajdonsának ne kelljen választania mit hallgasson. A cél az volt, hogy a szoba méretétől függetlenül zenével töltsék meg a helyiséget de úgy, hogy akár egy 2 Watt-os erősítő több mint elég legyen!
Az összegyűjtötték tapasztalatok alapján megalkotott hangszórók még készítőik elvárásait is felülmúlták, és nem hasonlítanak semmilyen más korszerűen gyártott konstrukcióra, éppen ellenkezőleg. Ez a szerkezet teljes mértékben elektroncsövekre és rendkívül hatékony meghajtókra épül. A két 16 hüvelykes AlNiCo mélysugárzót igényeik szerint, kézzel készítik, melyet az egységes hangzás megteremtése érdekében nagyméretű, tölcséres középsugárzóval egészítenek ki. A szuper magassugárzó a mély és középhangszóró között kapott helyet. A passzív keresztváltót a legjobb alkatrészekből tervezték és állították össze.
A kisebb NIKA és a nagyobb VISTA modell mellett gyártanak phono előerősítőt, elő- és végerősítőt, valamint egy D/A konverter is szerepel a kínálatban. Mindegyiket válogatott, kiváló minőségű alkatrészekből, kézzel állítják össze.
A cég 2016-os megalakulását nem vezette be óriási marketing kampány, de 2017-ben az Axpona rendezvényén azonnal magukra vonták a figyelmet, és 2018-ban a Kalifornia Audio Show-n begyűjtötték az első szakmai elismerést és a legjobb audio rendszer díját is.
Kínálatuk folyamatosan, de csak lassan bővül, hosszú fejlesztési folyamat előzi meg az új készülékek bemutatkozását.