Akusztikai korrekció – kell vagy nem?

Mint arról már korábban is beszámoltunk végre megnyitottuk bemutatótermünket, melyre nagy várakozással tekintettünk. Az első dallamok felcsendülésének pillanatában beigazolódott az amire számítottunk, még nem vagyunk kész! Még meg kell csinálnunk a helyiség akusztikáját!

Demóláncunk és a helyiség jelenlegi állapotában

Szerencsére az általunk felvállalt márkák között van a GIK Acoustic is, így hamarosan a cég otthoni felhasználásra szánt akusztikai elemeivel tudjuk demonstrálni azt, hogy egy hi-fi lánc megszólalásában mekkora szerepe van a helyiség megfelelő akusztikai kialakításának.

Akik meglátogattak bennünket a 17. AV-Trend & HI-FI Show-n  a Marriott-ban, többnyire pozitív élménnyel távoztak. Ebben nagy szerepe volt az RDacoustic által gyárott, és a szobában elhelyezett QRD67 diffúzornak is.

A demo lánc az Evolution hangfalakkal, és háttérben a QRD67 diffúzorok

Szinte megdöbbentő volt, hogy azon a 20 négyzetméteren ennek a két négyzetméteres 4500 fa “játékkockákból” összerakott 2 mázsa súlyú akusztikai elemnek mekkora hatása volt a hangzásra! A négy hatalmas láda – a térábrázolás kivételével – remek hangzást produkált abban a kis helyiségben is.

Joggal várhattuk volna, hogy az ideális mérettartományba eső, közel 40 négyzetméter alapterületű helyiségünkben az egy pár Evolution hangfal jobb hangot fog mutatni. Nem így lett! Bár a hang jó, de nem annyira jó, mint az egy ilyen kategóriát képviselő rendszertől elvárható lenne. Hol a hiba? Ott, amivel minden otthoni zenéléssel foglalatoskodó hifistának számolni kell, és ez a FIZIKA!

Úgy ahogyan a mi, jelenleg “minimál dizájnnal” berendezett, eléggé asszimetrikus elrendezésű nappalink nem nevezhető ideális hangzástérnek, mások is küzdenek otthonukban hasonló problémával, amire nem is találják sokszor a megoldást. Pedig van fény az alagút végén!

Most tetemre hívunk mindenkit, akit érdekel a szobaakusztikai korrekció, illetve annak a hangzásra gyakorolt hatása! Várunk mindenkit demóra most, és akkorra, amikor megérkeznek az új akusztikai elemeink. Erre várhatóan a tavaszi iskolai szünetben fog sor kerülni reményeink szerint. A demóra a szokásos módon lehet bejelentkezni:

  • e-mailon: info@impressivia.hu
  • telefonon: +36-703664553

Friss hírekért, információkért iratkozzon fel hírleveleinkre weboldalunkon! Addig is jó zenélést mindenkinek!