Elektroncsövek a LampizatOr-tól

A lengyel cég tulajdonosa 2017-től vállalta, hogy vásárlóik részére rendelhetővé teszi a készülékekben alkalmazott elektroncsöveket is, így lehetőség nyílik az elöregedett, esetleg hibás csövek cseréjére vagy akár az upgrade megvalósítására is. Ebben természetesen a gyártó eddigi tapasztalatai is segítséget nyújthatnak, hiszen aki elektroncsöves készülékeket használ az tudja, hogy a hangzásra egy csőcsere milyen hatással lehet.

  

A cégalapító Łukasz Fikus Varsóban szerzett elektromérnöki diplomát, majd 19 évet dolgozott egy multinacionális cégnél. Ez idő alatt állítása szerint mindent megtanult a szovjet elektroncsövekről, amit csak lehetett. És nem csak azokról, hiszen ez az állítása igazolható, ha valaki már hallotta valamelyik készüléküket. Ettől függetlenül vagy tán éppen ezért több modell esetében a lehetséges upgrade-ként tüntetik fel a preferált gyártók csöveit, melyek között a KR csövek is szerepelnek, mint azt az alábbi kép is bizonyítja.

Der Siebener DAC KR45 triódákkal

A KR csövek esetében nincs szükség a lengyel cég közbeiktatására, hiszen cégünk látja el jelenleg a KR Audio termékek kizárólagos márkaképviseletét Magyarországon.