Lector ZXT70 hibrid integrált erősítő

1,778 

Lector Audio Strumenti

Leírás

A Lector cég az erősítéstechnológiában a hibrid megoldások mellett tette le a voksát, amiben úttörők voltak már megalakulásuktól – azaz 1982-től – kezdve. Claudio Romagnoli főtervező az előerősítő fokozatban kezdettől fogva elektroncsöveket alkalmaz, nincsen ez másként a legújabb integrált modellben sem. Aki kicsit is ismeri a márkát, vagy meglátogatta a weboldalát, az láthatta hogy modellváltásra nem túl gyakran kerül sor. Minden új készülék piacra kerülését hosszú fejlesztő munka előzi meg. Claudio elmondása szerint az öt(!!) fős cégből hárman a fejlesztéssel és minőség ellenőrzéssel foglalkoznak. Tulajdonképpen a készülékek minden részegységét beszállítók gyártják, az összeszerelést végzik saját üzemükben. Azért helyeznek különösen nagy hangsúlyt az összeszerelt készülékek hosszadalmas tesztelésére, mert visszahívott termékek javítása túlságosan hosszú időt venne igénybe, és ezt nem engedhetik meg maguknak.

A ZXT70 piacra kerülését is hosszú fejlesztő munka előzte meg, de a végeredmény magáért beszél. A készülék kapcsolásait újratervezték, mely az elődtípus ZXT60-hoz képest jelentős javulást okozott. Az előfokban gondosan válogatott 6922/ECC88 csöveket alkalmaznak, melyek ideális teljesítményéről optikai bias szabályozó rendszer gondoskodik, ráadásul tiszta A osztályú kapcsolásban.

A teljesítmény fokozatokban alkalmazott mosfetek új innovatív kapcsolás alkalmazásával szintén A osztályban állítják elő a 70 illetve 100 Watt kimenő teljesítményt 8 és 4 Ohm impedancia mellett.  Az eddigi tapasztalatunk szerint a 87 dB vagy ennél magasabb érzékenységgel rendelkező hangfalakat könnyedén hajtja. A megszólalás realisztikus, élethű, dinamikus.

Azt, hogy a Lector egy hagyományokat kedvelő cég mi sem mutatja jobban mint az, hogy az öt vonalszintű sztereó bemenet mellett egy analóg kimenetet is tartalmaz, ami még mindig jól jön a szalagos vagy kazettás magnók szerelmeseinek.

A tápellátásról két toroid transzformátor gondoskodik, egymástól elválasztva az elő és végfokozatot. E megoldás is igyekszik kizárni a meghajtó és teljesítményfokozatok káros egymásra hatását.

A készülék egyszerűen szép, bár el kell ismerni, hogy ez egy szubjektív kategória. Az ovális, fekete, matt, porfestett, préselt acél lemezből készült kaszni komoly tömeget és megfelelő szilárdságot garantál. A hárompontos alátámasztást biztosító, esztergált acél készüléklábakba illesztett gumigyűrűk a jobb elcsatolás mellett csúszásmentesen tapadnak a készülékállványok felületéhez, de aki még ennél is tökéletesebb elcsatolást szeretne, az rendelhet az opcionális, becsavarozható bronz tüskékből. A gyönyörűen polírozott, fekete plexi előlapon csak a két fényes, kerek acél tekerőgomb és a bekapcsolt állapotot mutató kék színű LED található. A bal oldali gomb a motoros, távvezérelhető hangerő szabályozó, a jobb oldali pedig a manuális bemenetválasztó.

A készülék tehát nincs elhalmozva kényelmi funkciókkal, hiszen a hangerőn kívül egyetlen funkció sem távvezérelhető, még készenléti állapota sincs, a ki- és bekapcsolást a bal oldalon elhelyezett billenő kapcsolóval kell elvégeznünk.Szerencsére sokan gondolják úgy, ahogy a Lector tervező csapata is hogy egy készülékbe semmi felesleges dolgot nem szabad beépíteni. Ettől függetlenül az erősítő mellé a gyártó mellékeli azt a lapos, egyszerű, műanyag távvezérlőt, amivel minden Lector produktum működtethető. Tehát egyetlen távpiszkáló elég egy komplett Lector lánc irányításához.

A készülék bevezető ára: 1778 €, kb. 586.000 HUF, mely az árfolyam függvényében változhat.

Vélemény

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.